Webkamerás angolórák

Immár harmadik éve iskolánk diákjainak lehetősége nyílik élesben megmutatni angoltudását. Közös angolórákat tartunk az internet segítségével, két lengyelországi csoporttal.Egyikük egy Radom városában élő iskolai csoport, akikkel a legutóbbi Comenius projekten keresztül ismerkedtünk meg és kerültünk munkakapcsolatba. Ebben a tanévben megkeresésünkre Reda városából bekapcsolódott egy másik csoport is a projektbe.

 

Az angol webkamerás órák remek alkalmat nyújtanak diákjaink számára, hogy egy másik ország tanulóival kommunikáljanak egy mindnyájuk által beszélt nyelven: angolul.  

 

2012 őszén volt az első, bemutatkozó óránk az akkori 5.c osztállyal, Arlett Krisztina tanárnő vezetésével. Eleinte nagy volt az izgalom, hogy vajon sikerül-e megérteniük egymást, de néhány perc után a gyerekek teljesen feloldódtak és nagyon élvezték a különleges helyzetet. Ezután az élmény után még jobban megnőtt a lelkesedés és az érdeklődés. A fiatalok most már levélben is tartják egymással a kapcsolatot. A három bejelentkezés alatt a lelkesedés töretlen volt és nagyon hasznosnak is bizonyult: a gyerekek szóbeli megnyilvánulása sokkal magabiztosabbá vált.

 

Tavaly folytatódott a lengyel-magyar Skype-os kapcsolat Várnai Gabriella tanárnő vezetésével és az akkori 5.c-vel. A tavalyi tanév folyamán négy élő bejelentkezés történt. A résztvevő gyerekek először saját magukról angolul beszélve egymással ismerkedtek meg, majd egymás hazájával. Iskolánk tanulói sok érdekes dolgot tudtak meg a lengyel karácsonyi és újévi szokásokról, Varsóról, a lengyel ételekről és a lengyel táj sajátosságairól.

 

A tavalyi első webes angolórán párokat alakítottak ki a magyar és lengyel diákok. Karácsonyi lapot és „Én-könyvet” küldtek egymásnak angolul. Minden óra bizonyos témakör köré rendeződött, ahol lengyel partneriskolánk tanulói Magyarországgal kapcsolatos feladatokat oldottak meg, a magyar gyerekek pedig Lengyelországról szóló feladatokat kaptak. Amíg a csoport együtt dolgozott ezeken, addig egy-egy magyar és lengyel gyerek a számítógép kamerájához ülve az internet segítségével beszélgetett egymással. Ez hatalmas élmény volt minden gyerek számára, hiszen csak angolul tudtak kommunikálni lengyel párjaikkal.

 

Az idei tanév élő bejelentkezései is hasonlóképpen fognak alakulni, azzal a kiegészítéssel, hogy az élő bejelentkezésekre való készülést kéthetente szakköri foglalkozás előzi meg. Ezen felül idén már két csoport fejlesztheti angoltudását ebben a formában, így húsz tanulónk tud részt venni a programban. A bővített létszámnak köszönhetően most mindhárom ötödikes osztály tanulóinak lehetősége nyílik megmutatni angoltudásukat partneriskoláink diákjainak.

 

Ez a tapasztalat remélhetően megkönnyíti boldogulásukat multikulturális Európánkban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Videó a közös angol óráról - Letöltés